Vendégünk volt Kiss Balázs, világbajnok birkózó

Hajós Alfréd, iskolánk névadójának a születésnapjáról a hagyományoknak megfelelően a domborműve előtt koszorúzással (6. b osztály), valamint életútjáról rádiós bemondással, kvízzel emlékeztünk meg.
Ebben az évben azonban négy osztálynak (4.b, 5.b, 6.a és 6.b) rendkívüli testnevelésóra keretében másik programra is lehetősége volt. 2020 ismét az olimpia éve. A 32. Nyári Olimpiai Játékokat augusztusban Tokióban rendezik meg. Ennek tiszteletére, illetve az egészséges életmód propagálására szervezi a Zuglói Egészségfejlesztési Iroda (ZEFI)  a rendhagyó testnevelésórákat, melyeknek első állomása a mi iskolánkban volt. Így a mai napon, január 31-én Kiss Balázs világbajnok, Európa-bajnokságon bronzérmes , többszörös magyar bajnok látogatott el hozzánk. Megismertük a sportoló pályafutását, sportágát, a birkózást, emellett ízelítőt kaptak diákjaink az olimpiai mozgalomról is. A gyerekek kezükbe vehették "Balu" érmeit, megtekinthették legnagyobb versenyeinek legizgalmasabb pillanatait, és néhányan kipróbálhatták a birkózás alapmozgását is. Kiss Balázs hangsúlyozta, hogy eredményeit kitartással, tenni akarással és mérhetetlenül nagy szorgalommal érte el. Reméljük, hogy a hallgatóság ezen gondolatokat is hazavitte a mai nap eseményéről :-)