Programok iskolánk névadójának, Hajós Alfréd születésének 145. évfordulóján

A mai napon, február 1-jén több programmal is megemlékeztünk Iskolánk névadójának, Hajós Alfréd születésének a 145. évfordulójáról. A tanulóknak szóló programokkal célunk a  hagyományok, az olimpiai eszme ápolása volt. Kiemelten szerepelt a fair play jelentősége, a MOA iskolákkal való kapcsolattartás erősítése is.

A Fair Play program elindítója dr. Kamuti Jenő, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett, világbajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes magyar vívó, orvos, sportvezető.  Az órákat Deregán Gábor,  a Nemzetközi Fair Play Bizottság tagja tartotta meg.  A 45 perces foglalkozások része volt egy rövid előadás, ez után az elhangzottakat játékos, interaktív feladatok követték, így a gyermekek játszva tanulhattak a Fair Play elveiről, fontosságáról, alkalmazásáról.  Az ötödik és a hatodik évfolyamok vettek részt a rendhagyó tanórákon.

10 órakor került sor az iskolarádióban a megemlékezésre. Ezt követően az osztályok képviselői az igazgatónővel és a testnevelővel virágot helyeztek el a Hajós Alfréd dombormű előtt.

Hamarosan felélénkültek a negyedikesek és a 7-8. osztályosok, hisz ők volt tanítványunkat, Szűcs Lucát, a 2022-es világbajnok női kardcsapat tagját és csapattársát, Pusztai Lizát (mindketten a BVSC sportolói) várták nagy szeretettel a tornateremben. A gyerekek rengeteg kérdéssel érkeztek, még most is kérdeznének, ha Riersch Tamás újságíró nem tartotta volna kézben a találkozót.

Közben azon izgultunk, hogy iskolánk csapata hogyan szerepel a Gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskola szellemi olimpiai vetélkedőjén.

Borsos Eduárd, testnevelő