Szülőklub másképp
Tisztelt Szülők!
Mentálhigiénés projektmunkámhoz kapcsolódva, illetve három gyerekem jóvoltából, akik mindhárman az iskola tanulói voltak, Szülőklub másképp címmel szervezek egy olyan összejövetelt, melynek témája Kétségek a felvételi körül. Ennek keretében megpróbáljuk egymást megerősíteni, feltérképezni és rámutatni a lehetséges változtatásokra és lehetőségekre.
Mindezt a már felvételi eljáráson a korábbi években átesett tanulók szüleinek, valamint volt diákok és pszichológus közreműködésével tesszük meg.