Boldog Iskola

Boldog iskola 2022/2023

A Boldog iskola cím megtartásához tartozó boldogságórákat ebben a tanévben is folytattuk.
Volt olyan tanárunk, aki egy-egy osztályfőnöki órán, volt, aki rendszeresen tartott boldogságórákat.
Tapasztalatunk szerint akkor válik igazán hatékonnyá a Boldog iskola program, ha összeszokott közösségekben (osztály, csoport), legalább minden hónapban egyszer előkerülnek a program témái, melyekről lehet beszélgetni, játszani, kérdezni, mesélni, elkezdett mondatokat befejezni.

Bódizs Anikó tanítónő beépítette a mindennapi gyakorlatába a boldogságórákat, nála mindig azzal kezdődött a hét.
Tauber Andrea tanárnő pedig az ötödik évfolyamon vezette a programot, hospitálásra is adott lehetőséget az érdeklődő kollégáknak.  Az ő tapasztalata  szerint a gyerekek kifejezetten várták ezeket a foglalkozásokat, szívesen meséltek magukról, kreatívak és ötletesek voltak egy-egy feladat elkészítésekor, és összességében pozitív irányba változott a közösség magatartása, a gyerekek egymáshoz való viszonya: megtanulnak odafigyelni egymásra és meghallgatni mások véleményét.
Kerekes Zsomborné Hargitai Szilvia nyolcadikban a Céljaink elérése témával foglalkozott, dr. Gyenéné Kovács Edina az Apró örömökkel 5.-a-ban, Bárányosné Csombók Zsófia a Megküzdési stratégiákkal a 6.b-ben,  Kocsisné Szabó Ildikó hetedikben a megbocsátással.
László Csilla a Fenntartható fejlődést élte meg nyolcadikosaival külső helyszínen.
Reméljük, diákjaink örömüket lelkét ebben a tanévben is a foglalkozásokban, beszélgetésekben, és még jobban, hogy ezáltal tényleg boldognak érzik magukat iskolánkban.
A program értékei szerinti nevelést, a  boldog iskola megvalósítását  a hétköznapokban jövőre is szeretnénk folytatni, ezért nyár elején  újra pályáztunk a Boldog iskola cím megtartására.

 

Boldog Iskola 2021/2022

Az elmúlt tanévben megpályázott „Boldog Iskola” címet idén is meg akartuk tartani, ezért pedagógusaink közül többen alkalmanként vagy rendszeresen, boldogságórákat tartottak.
 

Bódizs Anikó tanítónő osztályában, a 3.a-ban minden hét Boldogságórával kezdődött, olyannyira, hogy ha Anikó néni nem volt az iskolában, a gyerekek akkor is körberakott székekkel, „boldogságórára” felkészülve várták a helyettesítő tanárt, s szívesen beszélgettek saját magukról, élményeikről, örömeikről, ami biztos, hogy megalapozta az egész előttük álló hét jó hangulatát az osztályban. Így a 3.a-sok a Boldogságóra programjának minden témájával foglalkoztak ebben a tanévben.

Anikó néni és osztálya már szeptemberben elnyerték a „A hónap csoportja” címet. Az alábbi sorokkal köszöntötte őket a Boldogságóra csaparta:

„Gratulálunk Nektek, hogy a Boldogságóra program 2020/21 tanévében, szeptember hónapban, a Hajósdiák csoporttal elnyertétek a hónap csoportja címet! Köszönjük szépen, hogy kreativitásotokkal másokat is inspiráltok!

Szeretettel küldjük számotokra a mellékelt oklevelet!” 

 

 A többi tanár és osztály egy-egy olyan  témát választottak, ami ebben az évben közel állt hozzájuk, és ezt dolgozták fel általában tanórai keretben.

Molnár Márta intézményvezető, aki az előző tanév végén a 7.b osztállyal a Hála témát dolgozta fel, idén végzős nyolcadik osztály lévén a felvételi időszak elején a Célok kitűzése és elérése témakörrel foglalkozott, hisz ilyenkor a pálya- illetve a középiskola választással kapcsolatban egyre jobban körvonalazódik a tanulókban valamilyen távlati cél, nevezetesen, hogy jó felvételit írjanak, jó középiskolába kerüljenek, a tanév végi németvizsgájuk is  jól sikerüljön.
A foglalkozást  a célnyelvi civilizáció órán, magyar és német nyelven tartották meg, igyekeztek oda eljutni, hogy apró célokkal segítségével kijelöljék  a „nagy célokat”.

„A foglalkozás legszebb része volt számomra, ahogy megfogalmazták a gyerekek mindkét csoportban, hogy a lehetőségekkel élni kell, a képességet, a szorgalmat meg kell becsülni, az eredményt pedig küzdelemmel, akarattal, kitartással, cselekedetekkel, tettekkel lehet elérni.” (Molnár Márta)

A 7.a-sok László Csilla tanárnővel a Jócselekedetek témakörben játszottak, kipróbálva a Pozitivity társasjátékot.

A 7.b-sek Kerekes Zsomborné Hargitai Szilvia tanárnővel a Hála témakört dolgozták fel játékos feladatok, beszélgetés keretében.

A 6. a osztály Kocsisné Szabó Ildikó tanárnő vezetésével Az apró örömök élvezete témát dolgozta fel. Nemcsak a gyerekek élvezték nagyon a foglalkozást, de a beszámoló beküldése után Ildikó néni elnyerte a „Hónap pedagógusa” címet.

Az egész tanév során megtartott Boldogságórák reményeink szerint hozzájárultak ahhoz, hogy tanulóink kiegyensúlyozott, vidám, boldog gyermekekként töltsék el napjaikat az iskolában.
Több tanárunk úgy gondolja, hogy a következő tanévben is érdemes ebben a programban részt venni, ezért 2022 júniusában újra pályáztunk a „Boldog iskola” cím megtartására.

 Kerekes Zsomborné Hargitai Szilvia

 

Boldog Iskola 2020-2021

A Jobb Veled a Világ Alapítvány Boldogságóra programja a pozitív pszichológia kutatási eredményeire épített élménypedagógiai módszertan, melynek hatékonyságát az ELTE PPK empirikus kutatásokkal igazolta.

A program mind a tanárok, mind a gyermekek lelki jóllétével foglalkozik, sőt a szülők bevonására is lehetőséget nyújt! Jó kiegészítője lehet iskolai munkának, hiszen segítségével lehetőség nyílik arra, hogy a hagyományos tudásmegosztást és az életben szükséges személyes és szociális kompetenciák fejlesztését összhangba hozzuk.

A program a tanév minden hónapjában olyan témát jár körül, mely segíti és támogatja a gyerekeket a hétköznapi problémákkal való megküzdésben, és a folyamatos önismereti fejlesztéssel és boldogságérzetet fokozó technikák bemutatásával személyes, lelki egészségüket is tápláló kompetenciáikat fejleszti.

A boldogságórák célja az, hogy vezérfonalat adjon az iskolásoknak, hogy könnyebben nézzenek szembe a kihívásokkal, képesek legyenek megbirkózni a problémákkal, valamint hogy lehetőséget adjon a testi-lelki egészség megtartására.

Iskolánk a 2020/21-es tanévre elnyerte a Boldog Iskola címet, melynek keretében több tanulócsoportban tartottak tanáraink boldogságórákat.

A 4.b és a 7.b osztályok a hála témakörrel foglalkoztak, a 4.-esek rajzoltak, leveleket írtak egymásnak ezen a témakörön belül.  A 7. osztályosok számára is fontos a hála, mely nem csak a járványt követően és a tanév végén aktuális, hanem átszövi mindennapjainkat, egész életünket. Öt csoportban dolgoztak a tanulók. Először egy kép alapján elmondták gondolataikat arról, ki, miért lehet hálás, majd meghallgatták a történetet a képhez. Mindenkinek egyértelmű volt, hogy a hálához tartozó varázsszó a „Köszönöm.” Utána összegyűjtötték, ki miért hálás a családtagjainak, barátainak, tanárainak, az iskolának. Ez utóbbiakhoz gyűjtött gondolatok jól jönnek majd jövőre, a ballagó beszédhez is!

A 6.b-sek a Pozitivity társasjáték segítségével beszéltek erősségeikről, gyengeségeikről, próbáltak problémákat megoldani, s közben nagyon jól érezték magukat.

A felsősök az empátia szakkörön saját érzelmi intelligenciájukat fejlesztették, a fenntartható fejlődés szakkör során pedig megvizsgálták, hogyan járulhatnak hozzá gyermekként egy élhetőbb világ megőrzéséhez.

 

A Boldogságóra program témakörei

1.    A hála gyakorlása
    4.b Bódizs Anikó; 7.b Molnár Márta

2.    Az optimizmus gyakorlása
    
3.    Társas kapcsolatok ápolása
    6.b Kerekes Zsomborné Hargitai Szilvia

4.    Boldogító jócselekedetek
    
5.    Célok kitűzése és elérése    
    4.b Bódizs Anikó
    6.b Kerekes Zsomborné Hargitai Szilvia
    8.b Juhászné Bóka Szilvia
6.    Megküzdési stratégiák

    Felső tagozat: empátia szakkör Gallasy Katalin
7.    Apró örömök élvezete
    
8.    A megbocsátás gyakorlása
    
9.    Testmozgás    Minden évfolyam

10.    Fenntartható boldogság
    Felső tagozat – fenntartható fejlődés szakkör Gallasy Katalin

 

 Terveinkben az szerepelt, hogy mindegyik témát feldolgozzuk a tanév folyamán, ám a pandémia, a digitális oktatás nem tették lehetővé, hogy annyit foglalkozzunk ezekkel a témakörökkel amennyit szerettünk volna.

Most a tanév végén újra pályáztunk a Boldog Iskola cím megtartására, ha sikerrel járunk, akkor a 2021/22-es tanévben igyekszünk még több tanulócsoport bevonásával  boldogságórákat tartani, mert abban bízunk, hogy ha a gyerekek lelki egészsége rendben van, akkor sikeresebbek lesznek az iskolai élet egyéb területein is, könnyebben veszik majd az akadályokat.