Kéktúra

Tisztelt Szülők! Kedves gyerekek!

Hívjuk, várjuk azokat a felsős tanulókat, akik szívesen részt vennének a Magyar Természetjáró Szövetség ingyenes közösségi Kék túra napján, amin 2021 óta iskolánk minden évben képviselteti magát.

A résztvevő túracsoportok kisebb-nagyobb távokat megtéve összességében teljesítik a több mint 2580 km-t, tehát az Országos Kéktúra (OKT), a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (RP-DDK) és az Alföldi Kéktúra (AK) útvonalait.

Az esemény különlegessége, hogy a túra napján a GPS jeladóval felszerelt csoportok haladása valós időben, online követhető, a nap végén kirajzolva a Magyarországot körbejáró Országos Kékkör teljes nyomvonalát.

Ebben az évben október 12-én kerül sor erre az eseményre. A Mogyorósbánya-Dorog szakaszt választottuk. A túra hossza 15, 1 km, 665 m szintkülönbséggel. A közepes távra jut néhány kimerítő kaptató is, de cserébe az egész Országos Kéktúra egyik legmaradandóbb szakaszát járhatjuk végig.  A túrát a Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársa, Szabó Ádám erdőmérnök szakvezetőként kíséri.

A túra ingyenes, de regisztrációhoz kötött, így minél előbb jelentkeznünk kell, mert rohamosan fogynak a helyek. Kérem, aki kedvet kapott a túrához, szerdáig jelentkezzen Kocsisné Szabó Ildikó tanárnőnél. Kísérő tanár: Páczay Sándorné, Márti néni.

Tisztelettel,

Kocsisné Szabó Ildikó

szervező