Ballagás-évzáró

2018. június 21-én rendeztük meg iskolánk történetének 53. ballagását, amely hagyományainkhoz illően egyben tanévzáró ünnepség is volt. A nyolcadikosokat a hetedik évfolyam búcsúztatta, de a többi évfolyam képviselői részt vettek az ünnepi műsorban.
A 8.b-sek Caramel Szállok a dallal című számával búcsúztak, a 8. a-sok pedig A Pál utcai fiúk musical Mi vagyunk a Grund! című betétdalát énekelték el a közönségnek. A lufik mellett- szülői meglepetésként- postagalambok is szálltak ezúttal, s szárnyalásukkal a kirepülő nyolcadikosokat jelképezték.
A tanévzárón elbúcsúztunk az új tanévben már nem nálunk dolgozó kollégáinktól, illetve a kitüntetésben részesült tanároknak; ösztöndíjat, Hajós-plakettet megérdemlő diákoknak is gratulált Molnár Márta igazgató asszony. Az évfolyamok képviselői itt vehették át a Hajós-pennát is.
A hosszú, tartalmas évzáró kedvenc mondata mégiscsak a legutolsó volt, amit Márti néni kezdett el, s az összes diák segített a befejezésben:
„Ezennel a 2017/18-as tanévet bezárom.”

Kerekes Zsomborné Hargitai Szilvia
szervező tanár