Ami késik, nem múlik – témanap a 7.b osztályban

A múlt tanévben a Covid járvány miatt nem tudtuk megszervezni „Budapest németül” című témanapunkat. Június 11-én, már hetedikesként sikerült megvalósítani azt a városvezetést német nyelven, melyet hagyományosan mindig a diákcserék idejére terveztünk.  
A tanulók előzetesen felkészültek a Városliget és a Várnegyed nevezetességeiből és azt előadták a témanap során egymásnak. Sokan most utaztak először a Budavári Siklóval, ami nagy élmény volt. Mivel az idő szűkös volt, csak a Várnegyedben voltunk, hisz zuglóiak lévén a Városliget nevezetességeit már jól ismerik a gyerekek.
A programunkba a fagylaltozást követően beépítettük a Boldog Iskola óráját is. Témánk a hála volt, mely nem csak a járványt követően és a  tanév végén aktuális, hanem átszövi mindennapjainkat, egész életünket. Öt csoportban dolgoztak a tanulók. Először egy kép alapján elmondták gondolataikat arról, ki, miért lehet hálás, majd meghallgatták a történetet a képhez. Mindenkinek egyértelmű volt, hogy a hálához tartozó varázsszó a „Köszönöm.” Utána összegyűjtötték, ki miért hálás a családtagjainak, barátainak, tanárainak, az iskolának. Ez utóbbiakhoz gyűjtött gondolatok jól jönnek majd jövőre, a ballagó beszédhez is!
Molnár Márta, némettanár
Képek: Kollár Milán, 7.b