Nyelvi tábor Ausztriában

Ha nyár, akkor nyári tábor Ausztriában. Idén Innsbruck közelében, Fulpmesben töltött a Hajós Iskola 52 tanulója egy hetet tanáraik vezetésével.
A tábor fő célja, amellett, hogy a tanulók jól érezzék magukat az, hogy a gyerekek sok-sok új élményt éljenek át, bepillantást nyerjenek egy számukra idegen kultúrába, de emellett németül is tanuljanak, bővítsék idegen nyelvi kompetenciájukat. Délelőttönként iskolába jártak, de délután a kirándulásoké volt a főszerep. Természetesen megismerkedtünk Innsbruck legfőbb nevezetességeivel egy városi rally segítségével, tematikus vezetéssel interaktív módon megtekintettünk egy középkori várat, (Schloss Ambras), megmásztuk a Bergisel-t, ami már két téli olimpiának is a helyszínéül szolgált, de túráztunk Ausztria egyik legszebb szurdokában, a Wolfsklammban, hajóztunk és fürödtünk is a 18 fokos Achensee-ben. A legnagyobb attrakció a Schwaz-ban található ezüstbánya meglátogatása volt, de a tanulóknak nagyon tetszett a Swarovski Kristályvilág is. A világhírű, kristályékszereket gyártó cég, a Swarovski, az Innsbruck közelében található Wattens városában hozta létre a fantasztikus kristályvilágot. A kiállítás mellett még egy rövid cirkuszi produkciót is láthattunk a kristályvilág csodaparkjában. Talán kicsit fáradtan, de élményekkel, emlékekkel sokkal gazdagabban tértünk haza.

Jövőre is várjuk lelkes, vállalkozó szellemű tanulóinkat nyári táborunkban!