Pályaorientációs nap a Hajósban

Mindenki együtt: szülők, gyerekek tanárok
Iskolánk pályaorientációs napján rendkívül színes és érdekes programokat állítottunk össze diákjaink számára, akik a szülők támogatásának és segítségének köszönhetően bepillantást nyerhettek izgalmas hivatások világába.
A gyerekek izgatottan várták a napot, amelyen a szülők meséltek saját szakmájukról. A felnőttek részletesen elmondták, hogy mit is jelent a munkájuk, hogyan jutottak el oda, hogy az adott hivatást választották, valamint milyen tanulmányokat végeztek és mely iskolákban tanultak.

Az alsó tagozatos tanulók olyan foglalkozásokkal ismerkedtek meg, amelyekkel mindennapi életükben is találkozhatnak. Többek között a rendőri munka, a fogorvosi, háziorvosi és ügyvédi pálya mindennapjaival foglalkoztak. Emellett villanyszerelő, pékséget üzemeltető kereskedő és csomagolással, logisztikával foglalkozó szakemberek is előadásokat tartottak.

Különleges hivatású szülők is örömmel vállalták a bemutatkozást: az Operaház karmestere, egy menyasszonyi ruhatervező, egy énekesnő, valamint a híres Váradi-Weisz-Petruska cirkuszdinasztia tagjai meséltek a nem mindennapi munkájukról. A gyerekek kipróbálhatták a karmesteri pálcával való vezénylést és a zsonglőrködés alapjait, ami sokak számára kihívást jelentett, de egyben rengeteg nevetést is okozott. Egy híres énekes-előadóművész anyuka, Kozma Orsi a pozitív és negatív oldalát is bemutatta a szórakoztatóiparnak. Kiemelte azt, hogy az életen át tartó tanulás és önmagunk fejlesztése elengedhetetlen ezen a pályán is.

Mivel iskolánk Zuglóban található, különösen örültünk annak a tájépítésznek, aki a Városliget tervezésével kapcsolatos kérdéseket és a megvalósult fejlesztéseket mutatta be. Hatalmas élményt jelentett a gyerekek számára, hogy a 14. kerületi rendőrkapitányság munkatársai bilincseket, gumibotot hoztak, amelyeket a diákok kézbe vehettek. Emellett ujj- és tenyérlenyomatot vehettek, és a parkoló járőrautóba is beülhettek.

A szülők nemcsak az alsó tagozaton, hanem a felső tagozatos diákok előtt is bemutatkoztak. A felső tagozaton német nyelven hallhattunk a keresőkutyák, rendőrkutyák kiképzéséről, és arról, hogyan zajlik a kutyákkal végzett nyomozás. A filmforgatás és a tévéstúdiós felvételkészítés rejtelmeit képekkel és videórészletekkel illusztrálták. A diákok átélhették, hogyan zajlik egy-egy filmjelenet felvétele, és a legnagyobb sikert a robbantásos jelenet aratta. A műszaki vezető előadásából megtudhatták, hogy ő felelős azért, hogy a felvétel alatt minden technikai eszköz – a kamerák, a fények és a hangberendezések – jól működjenek.

A számítástechnika és a megújuló energiaforrások világából is érkeztek előadók. Szó esett a megújuló energia hasznosításáról és annak gazdaságban betöltött szerepéről. A diákok bepillanthattak a közgazdász szemszögébe, hogy mit jelent az energiamenedzsment a vállalati szektorban. Emellett a számítástechnika és programozás népszerűsített szakmák világába is betekintést nyertek, ahol a gyerekek gyakorlati feladatot is kaptak: megtapasztalhatták, hogyan kell csapatban dolgozni, együtt gondolkodni és programot tervezni, írni.

Ez a nap igazán különleges élményt nyújtott a gyerekeknek. Olyan szakmákkal ismerkedhettek meg, amelyek segíthetik őket abban, hogy megtalálják a saját életútjukat. Bízunk benne, hogy a pályaorientációs programoknak köszönhetően a tanulók évről évre több szakmát ismerhetnek meg, így a pályaválasztás könnyebbé és tudatosabbá válik számukra.

Köszönjük minden szülőnek, hogy értékes előadásaikkal betekintést nyújtottak a saját munkájukba. Minden előadás informatív és hiteles volt, hiszen bemutatták, miért érdemes az adott hivatást választani, és mi szerethető a választott pályában.

                                               Az összefoglalót az osztályfőnökök beszámolói alapján készítette:

                                                                                   Bárányosné Csombók Zsófia