Hajós Alfréd
Citius, altius, fortius
avagy a testnevelés és sport szeretetéről
A hármas jelszót -Gyorsabban, magasabbra, erősebben! - az 1920-as olimpián használták először. Nem véletlen a cím választása, hiszen hosszú, eredményekben gazdag utat jártunk be addig, míg 1999-ben megköttetett a Magyar Olimpiai Akadémia és az iskolánk között az együttműködési megállapodás, melyben az iskola megerősíti:
"Oktató-nevelő munkájában az elismert magyar-német kéttannyelvű program mellett kiemelkedő figyelmet fordít az olimpiai eszme, a sport tiszteletére, megszerettetésére, mindennapos gyakorlására. Névadóját, aki az első olimpiai bajnok, szellemi olimpikon és neves építész is volt, példaként állítja a tanulóifjúság elé."
Hajós Alfréd (1878-1955): gyorsúszó, labdarúgó, újságíró, építészmérnök. Az 1896-os olimpián a 11°C-os tengerben -vízből indulva- 1:22,2 perccel lett bajnok 100 m-en, majd -hajóról a partra úszva- 18:22,2 perccel 1200 m-en, ezzel ő szerezte a magyar sport első olimpiai győzelmeit. Később áttért a tornára, majd a labdarúgásra. Szerepelt a Millenáris pályán. 1897. május 9-én játszott első labdarúgó mérkőzésen a BTC csapatában. 1902-ben tagja volt az első labdarúgó-válogatottnak. 1924-ben Párizsban, az olimpián művészeti kategóriában stadionterve - melyet Lauber Dezsővel készített - második díjat nyert. A korábban elkészített tervei alapján 1930-ban, irányításával épült fel a Nemzeti Sportuszoda, amely ma alkotója nevét viseli a mellette húzódó sétánnyal együtt. Az uszoda előcsarnokában és a Komjádi uszodában áll mellszobra. Más jelentős épületeket is tervezett.
Tanulóink körében a tanulásban és a sportban nyújtott jó teljesítménynek rangja van. Nagyon büszkék vagyunk azokra a diákjainkra, akik mindkét területen kiemelkedő eredményt érnek el.
Iskolánk képviselteti magát az Olimpiai Akadémia rendezvényein, ünnepi eseményein. A tanulásban, sportban élenjáró diákjaink közül néhányan minden évben eljutnak a MOA nyári olimpiai táborába. 1996 óta részt veszünk az olimpiai bajnokok nevét viselő iskolák sportversenyein is.
Tanulóink megszámlálhatatlan győzelmet arattak a diákolimpiákon, a Zugló Kupa versenyeken, budapesti, illetve országos szintű bajnokságon.
Iskolánk élete szinte a kezdetektől fogva szorosan kötődik a sporthoz. Így nem volt véletlen, hogy 1988-ban a névadó pályázaton Hajós Alfréd neve nyert.